Téli illatok a fürdőszobában | AVON decemberi újdonságok

Orbán Szilvi | január 03, 2018

Reményeink szerint idén belefogunk a lakásfelújításba, és felmerült bennem az az elvetemült ötlet, hogy a kád helyett zuhanykabin lesz a fürdőben, már képeket is elkezdtem gyűjtögetni, de aztán bevillant, hogy ha nekünk zuhanykabinunk lesz, akkor hogyan fogok én mindenféle fürdőbombát, habfürdőt (na jó, ezt ki lehet küszöbölni, tusoláshoz is lehet őket használni) kipróbálni?! Minden vágyam, hogy végre kipróbálhassam a LUSH fürdőbombáit, de ha nem lesz kád, akkor örökre lemondhatok róluk, továbbá a fincsi habfürdőzéseknek is búcsút inthetek, szóval ezzel el is dőlt, a kád marad, illetve ami most van az nem marad, hanem jön majd helyette egy új :) 

A habfürdők iránti rajongásom decemberben sem csillapodott, amint megláttam a hírlevélben, hogy ismét vannak gömb alakú habfürdők, azonnal tudtam, hogy őket ki kell próbálnom, egyszerűen sem a csomagolásnak (most decemberben még a tavalyinál is cukibbra sikerült), sem az illatoknak nem tudtam ellenállni, ezzel a havas városképpel megvettek kilóra, de az illatuk is mennyei *.*
Azt írják, hogy már egy kevéssel is elegendő habot tudunk elérni, de kérdem én, ki az, aki meg tudja mondani, hogy mennyi az az elegendő? Habból sosem lehet elég, ezért én mindig bőkezűen bánok  habfürdőkkel, valószínűleg ezért is fogynak olyan hamar...


Az áfonyás-narancsos illat ismerős volt már korábbról, egy hóemberes kiadásnak volt ugyanilyen illata, nekem akkor is tetszett és most is jó érzés szagolgatni és bár még nem volt alkalmam kipróbálni, de amint lehet, biztos, hogy nem fogom sajnálni a fürdővízhez. A szűkítő szerencsére ebből is (és a másikból is) hiányzik, a gömb formából még nehezebb lenne kinyomni ezt a kicsit sűrű, ám de gyönyörű narancssárga színű habfürdőt. 


A két habfürdő közül ennek van szerintem a legeslegjobb illata, nagyon karakteres, de a piros bogyós gyümölcsök mellett halványan érződik egy kis kókusz illat is, de az is lehet, hogy ezt csak én érzem :) Mindig is a kedvenceim voltak az ilyen típusú illatok, a TBS Frosted Berries tavaly nagy kedvencem volt, és most ez a kis habfürdő is azonnal belopta magát a szívembe.


Harmadiknak egy lábápolási termék mellett döntöttem, mert télen sem árt gondoskodni a lábainkról. Eredetileg a lábradírt választottam, hozzám azonban már a termékcsalád hidratáló krémje érkezett meg, de bánja kutya, semmi gond, majd megrendelem, mert mindenképp szeretném kipróbálni :) Az illata valami mesés, ha alaposan megszagolom, azok a sütibabák jutnak eszembe, tudjátok, amiknek illatosított volt a szoknyája és egy muffinná lehetett őket összehajtogatni, azt hiszem a zöld szoknyásnak volt ilyen illata :D A krém hamar beszívódik, nem hagy ragacsos érzést maga után, a lábam sokkal puhább és simább miután használtam. Nem sűrűn használok ilyen krémeket, de ezt biztosan el fogom használni, mert nagyon megszerettem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése