Ál-Calendex

Orbán Szilvi | január 17, 2018
Kezdjük azzal, hogy már megint nem rendeltetésszerűen használok valamit. Mert mi is az a Calendex? Aki egy kicsit (is) otthon van a Bullet Journal világában, az már találkozhatott - sőt, lehet, hogy használja is - ezzel a szóval, ami egy éves naptárt takar, és amit Eddy Hope alkotott meg. Ez gyakorlatilag a naptár (Calendar) és az index (Index) - vagy más szóval tartalomjegyzék - szavak összeolvasztása és ami a gyakorlatban is ezt a célt szolgálja. 

Ahogy kellene használni


Ez azoknál működik, akik napi tervezőt vezetnek, illetve akiknél több hely áll rendelkezésre egy-egy nap megtervezésénél. Én megtaláltam a számomra megfelelő heti tervezőt, nekem nincs szükségem akkora helyekre, így én nem is használom jól úgy, ahogyan és amire kitalálták. 
A naptár elkészítése után (a hogyanban és magában a Calendex használatában Boho Berry ezen bejegyzése segít, de vannak fenn képek Pinteresten is), ha a napi tervezőbe beírunk egy új eseményt, orvosi időpontot, fontos megbeszélést, annak az oldalszámát írjuk be a Calendexbe, mégpedig oda, amelyik hónapban, és napon esedékes. Így nem foglal sok helyet, a napi tervezőben pedig kifejthetjük bővebben is. Ha szeretnénk színkódokat is használhatunk, ilyenkor a napi tervezőbe is azzal a színnel írjuk fel, majd a calendexbe is (a lap alján jelmagyarázatként megadhatjuk, hogy mihez milyen színt használunk).

A rendszer lényege tehát, hogy egy helyen lássuk az év eseményeit, és azonnal tudjuk, hogy hol kell keresnünk azt a bullet journalunkban.

Ahogy én használom


A tavalyi Future Log egyáltalán nem tetszett, így elhatároztam, hogy most másképp fogom elkészíteni, mégpedig úgy, hogy a hasznomra is váljon, valamivel kisebb helyet foglaljon és azért egy kicsit fancy (ami amúgy nem jött össze) is legyen. Ahogy nézegettem a Pinterestes képeket, szembe jött velem egy Calendexes kép és csing-csing, azonnal tudtam, hogy ezt fogom felhasználni a 2018-as Future Log elkészítésénél.
Ám nem is én lennék, ha nem utólag olvastam volna utána ennek az egésznek és nem kezdtem el volna vadul megrajzolni, mindenféle háttérinformáció nélkül... Ugyanis én csak egy kép alapján rajzoltam meg, fogalmam sem volt, hogy mi alapján kell megrajzolni (rajzol számláló: 3, illetve most már 4), csak kilogikáztam, s majd csak később olvastam el Boho Berry bejegyzését. De mivel már kész volt a naptár, és nem akartam ismét összeragasztani a lapokat, így meghagytam és elkezdtem használni Future Logként, amit utólag már egyáltalán nem bánok, mert annak bizony jól szuperál :D
Én nem napi tervezőt használok (sosem tudom megtölteni a teret, hiába na, unalmasan telnek a napjaim, valamint frusztrált, hogy pazarolom a lapokat a nagy semmire), így azt gondoltam, hogy nem fogom tudni kihasználni, de végül rájöttem, hogy a heti tervezővel is - ha épp nem olyan zsúfolt a nap - működhet a dolog, igaz a kifejtésre (ha szükséges) már nincs lehetőség.
A naptárba előre beírhatom a családi eseményeket (névnap, születésnap), mikor kaptam fizetést (nem tudom, ez miért fontos, de bírom :D), mikor vannak a szombati ledolgozások, az ünnepnapokat, hosszúhétvégéket, de akár bejelölhetem azt is, hogy melyik héten milyen műszakban dolgozom. Ha pedig mégis van hely egy-egy fontos esemény kifejtésére, akkor csak beírom azt az oldalszámot, ahol
bővebben megtalálható a bullet journalomban. Színkódokat is bevetettem, így szépen elkülönülnek egymástól az események, időpontok, és így egy kicsit színesebb, vidámabb is az eredmény :)
Az elkészítésénél nem volt semmilyen látványterv a fejemben, csak találomra vettem ki a filceket a dobozból, találomra választottam dekortapaszt is, de legközelebb szerintem kicsit tudatosabb leszek, mert kicsit elhamarkodott lett az egész :/ Bár nem teljesen vagyok elégedett a végeredménnyel, mégis nagyon szerettem elkészíteni, teljesen kikapcsolt, megszűnt körülöttem a világ, miközben számolgattam a sorokat, húztam a vonalakat, és ezt az érzést szeretem nagyon a journalozásban, egy teljesen más állapotba kerül közben az ember :)

Nagyon jó, hogy visszatértem a BuJomhoz, újra teljes értékű tagja lett a napi rutinomnak, egész nap alig várom, hogy este leüljek és kitöltsem a Habit trackert, és már alig várom, hogy megtervezhessem a februárt is.

2 megjegyzés:

  1. Egyébként, szerintem pedig klassz lett a Calendex ilyen jellegű felhasználása, hiszen egyben látod az évet az elején, közben, és a végén. Velem előfordult az, hogy mondjuk utólag írtam be a velem megtörtént jó dolgokat a tervezőm kimaradt részeibe, és jó volt, nagyon jó volt visszanézni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is pont ezért tetszett meg ez a típusú naptár, kevesebb helyet foglal, mégis mindent egy helyen látok :)

      Törlés