Albérletből OTTHON IV. | Közjegyző + szerződéskötés

Orbán Szilvi | augusztus 20, 2017

Az előző részt ott hagytam abba, hogy a személyi kölcsönt, mint önerőt átutaltuk az eladónak (kb. 1 hónapos késéssel, sajnos bankéknál egy kicsit lassú volt az ügymenet, ráadásul az értékbecslők is el voltak havazva...), s már csak arra vártunk, hogy időpontot kapjunk a közjegyzőnél, valamint a bankban aláírjuk a hitelszerződést. 

Nem tudom, hogy szándékosan volt-e így megtervezve (gondolom a minél gördülékenyebb ügymenet érdekében), de egy napra kaptunk időpontot, 10.30-ra a közjegyzőnél, majd utána - ahogy ott végeztünk - a bankba vezetett (volna) az utunk. Hogy miért csak volna? Mindjárt elmesélem :D 

A közjegyzőnél semmi probléma nem volt, az egész úgy zajlott, hogy a bank képviseletében ketten voltak jelen, plusz a "közjegyző asszonyság" és mi. A közjegyző előzetesen elküldte nekünk a közjegyzői okiratot emailben, amiben minden információ benne van az adásvétellel és a jelzáloghitellel kapcsolatban, egy "csupán" 12 oldalas iratról beszélünk. Ez nekünk kínainak bizonyult és sajna később sem lettünk sokkal felvilágosultabbak, egy csomó száraz jogi szöveg, ami nyilván fontos és ennek ez a formalitása, de jobb lett volna, ha egy kicsit közérthettőbben (is) fogalmaznak, hiszen nem mindenki tanult jogot...

A közjegyző a megbeszélésen pontról pontra, oldalról oldalra felolvasta az okiratot (mind a 12 oldalt), valamennyire átbeszéltük, majd aláírtuk az immáron végleges, piros-fehér-zöld madzagos, pecsétes okiratot, ezáltal is megpecsételve a sorsunkat :D Az egész nem tartott tovább egy-másfél óránál, de annyira izgatott voltam, hogy teljesen elvesztettem az időérzékemet. 
Na és akkor itt van az a bizonyos kis banális hülyeség, amit már meglobogtattam az első részben... Van nekem egy új (illetve akkor még majdnem új volt) Adidas cipellőm, ami az első 1 óráig totálisan kényelmes volt, de amire leértünk a közjegyzőtől az utcára, gyakorlatilag minden lépés kínszenvedésnek bizonyult. Mivel teljesen abban a hitben voltunk voltam, hogy a banknál nem baj, ha egy picit késünk, hiszen nincs időpontunk (ergo gyakorlatilag bármikor mehetnénk), így buszra szálltunk és hazamentem cipőt cserélni. Na ez az, amit nem kellett volna és ami miatt majdnem sikerült meghiúsítanom az egészet, s amiért Ő - teljesen jogosan - nagyon megharagudott (egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor volt rám már mérges). Épp szálltunk le a buszról, csörög a telefon, a vonal túlsó végén az a banki ügyintéző, akivel találkozónk lett volna aznap.  Kérdezte, hogy merre járunk, mert tudomása szerint 10.30-kor volt időpontunk a közjegyzőnél és úgy volt megbeszélve, hogy utána odamegyünk. Mondtam, hogy haza kellett ugranunk, de legkésőbb egy óra múlva ott vagyunk. És ekkor következett az, amit nem akarsz egy ügyintézőtől sem hallani (a stílust most nem ecsetelném...), hogy márpedig neki az az időpont nem jó, akkor már egy másik ügyfele van, s a szerződéskötés nem egy félórás procedúra... Innentől kezdve csináljunk, amit akarunk, ő nem foglalkozik velünk.

Mit ne mondjak, kicsit kétségbeestem, nem lehet, hogy egy ilyen hülyeség miatt hátráltassam az ügyet... Ugyanis szorított bennünket a határidő, 2 hét volt az adásvételi szerződésben leírt határidőig, ha addigra nem érkezik meg az összeg az eladóhoz, ismét el kell menni az ügyvédhez, át kell írni az adásvételi szerződést (gondolom ismét egy jó kis összegért), s még tovább húzódik ez az egész, mi pedig már nagyon szerettünk volna túl lenni ezen az egészen... Félve megkérdeztem, hogy de azért bemehetünk-e, és valaki másnál meg tudjuk-e csinálni, szerencsére a válasz igen volt, de hallatszott a hangján, hogy felkapta a vizet... Természetesen igaza volt, hiszen vannak más ügyfelek is, akikkel foglalkozni kell, nekem egyedül a stílussal volt bajom.
De azért még gyorsan lecseréltem azt a fránya cipőt (ami egyébként már nem is töri annyira a lábam...) és már siettünk is a bankba. Ahelyett, hogy egyből az ügyintézőhöz kerültünk volna, sorszámot kellett húznunk és ki kellett várnunk a sorunkat, így lett az amúgy negyedórás várakozási időből 2 és fél óra. Szóval a tanulság: Ne szórakozzatok az ügyintézőkkel, és menjetek kényelmes cipőben! :D 

A bankban végül egy nagyon kedves hölgyhöz kerültünk, egy csomó nyilatkozatot, tájékoztatót alá kellett írnunk, és megkötöttük a lakásbiztosítást is, hiszen egy ilyen régi, felújítatlan lakásnál nem lehet tudni, hogy mikor lesz rá szükség... Tényleg nem fért bele fél órába, további másfél órát ücsörögtünk még, számtalanszor írtuk alá a nevünket, de végül csak a végére értünk és az "üzlet megköttetett" :) 

Ezután a bank kiállított egy folyosítási nyilatkozatot, amit a pénzügyi tanácsadónk vitt el az ügyvédhez, hogy az kiadja a bejegyzési engedélyt a földhivatalnál a tulajdoni lapra, hiszen akkor még csak a széljegyzetben szerepeltünk, mint tulajdonosok. Az ügyvéd aláírta a bejegyzési engedélyt, amivel elmentem a bankba, leadtam az ügyintézőnek (most a szemébe nézhettem annak a hölgynek, akihez először kerültünk volna, de szerencsére már nem szórt villámokat :D) és ezzel le is tudtuk az egészet, a hitelfelvétel és a lakásvásárlási mizéria ezzel le is zárult (már ami az adásvételi részt illeti).

Folytatása következik....

5 megjegyzés:

  1. Több kollégám is épp lakáshitelt szeretne felvenni, szegényeknek fél éve már folyamatban van.
    Gratulálok Nektek! Örülök, hogy sikerült! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is március végén kezdtünk bele és épphogy belefértünk a határidőbe :) Kitartást nekik, sajnos a nyári időszak amúgy sem kedvez az ilyen ügyeknek, mindenki ilyenkor megy nyaralni, ami pluszban hátráltatja az ügyintézést :/
      Köszönjük, most már lassan kezdjük felfogni, hogy tulajdonosok vagyunk, csak még szokni kell :D

      Törlés
  2. Szilvi örülök, hogy lesz saját otthonotok, mert az nagyon jó érzés. De amit itt olvastam a négy részletben leírva még olvasni is fáradtságos volt, hát még végigcsinálnotok - és még nincs vége. Na de majd az is elérkezik már hamarosan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük :) Szerencsére már túl vagyunk mindenen, már csak a befejezést kell megírnom és tényleg a végére érünk :) Tudtuk, hogy nem megy könnyen, így fel voltunk készülve mindenre, de szakember nélkül nem tudtuk volna végigcsinálni.

      Törlés
  3. Szia! Nagyon hasznosnak találtam a lakásvásárlással kapcsolatos cikkeket. Mi is épp álmaink házának vásárlását tervezzük. Esetleg tudnál abban támpontot adni, hogy az ügyvéd felkeresésétől számítva milyen költségekkel érdemes számolni? Sajnos ahány oldalon járok, annyifélét olvasni.

    Köszönöm! :)

    VálaszTörlés