Álomotthon | Hálószoba

Orbán Szilvi | október 27, 2014

A blogszülinapi kérdések közt volt egy olyan kérdés, hogy milyen lenne az álomlakásom, s bár már válaszoltam rá, de azóta jobban megmozgatta a fantáziámat :) Úgy döntöttem, hogy indítok egy minisorozatot, amely során megmutatom, hogy én hogyan is képzelem el az álomotthonunkat, amolyan kívánságlista stílusban :) Amikor ezt kigondoltam, egyáltalán nem számítottam rá, hogy ilyen nehéz lesz összeválogatni a képeket, annyi minden tetszett, hogy nem győztem elmentegetni a kívánságlistás termékeket :D Érdekes volt az egész válogatás, hiszen gyakorlatilag most körvonalazódott bennem, hogy milyen is a stílusom, s azt hiszem, imádnám az otthonom, ha ilyen dolgokkal lenne berendezve :)

A sorozatot a hálószobával kezdem, hiszen a legtöbb időt itt töltjük, mivel idebenn van a tévé is. Igen, nálunk a hálószobában van, még akkor is, ha sokan egészségtelennek tartják. Mi nagyon szeretünk az ágyból tévézni, sőt én csak így tudok elaludni, ha megy. Rossz szokás tudom, de ez van.


Most két heverő van összetolva franciaággyá, de mindig is vágytam egy normális ágyra, s amikor megláttam ezt, azonnal tudtam, hogy ő az én álomágyam. A kép csalóka, ez az ágy fehér :)
(JYSK)


Az ágy mellé dukál egy éjjeliszekrény is, amit ugyanabból a termékcsaládból választottam, mint az ágy (ez a család felbukkan még pár helyen :)), én imádom. 
(JYSK) 

Már a felkelés is mennyei lehet, ha elsőként egy ilyen pihe-puha szőnyegre tehetjük le a lábacskáinkat :) De sajnos tényleg csak álmodozás szinten, hiszen Beni mellett nagyon csúnya lenne egy idő után :( A szobából márpedig nem szeretnénk kitiltani, szabad bejárása van minden helyiségbe (na jó, a wc-be és a fürdőbe nem), néha szeret mellettünk bóbiskolni vacsi után és csak utána ballag át a helyére. :) 
(IKEA)


Nagyon tetszik ez a függöny is, tetszik a mintája, pedig én nagyon válogatós vagyok ezen a téren :) 
(IKEA)


Hangulatos egy ilyen állólámpa, mindig is tetszettek az ilyenek. Biztosan jól mutatna az egyik sarokban, mondjuk a Tv-asztal mellett :) 
(IKEA)

A napokban láttuk hugommal ezeket a képkereteket, és megállapítottuk, hogy még ezzel a felirattal is jól mutatnak, nem muszáj bele képeket tenni, de az is lehet, hogy ezeknek eleve képnek számítanak :D Többféle méretben és mintával/felirattal kapható. 
(JYSK)


Annyira, de annyira tetszik ez a Tv-asztal *.* Ez is abba a termékcsaládba tartozik, mint az ágy, az éjjeliszekrény és majd a komód is :) 
(JYSK)


Hogy vigyek egy kis színt is ebbe a nagy fehérségbe, a másik kedvenc színemből választottam egy lámpát, ez ellen még Ő-nek sem lehet kifogása :) 
(IKEA)


Az apró mütyűröknek tökéletes lesz ez a kis vesszőkosárka :) 
(JYSK)


A hálószoba elengedhetetlen kelléke egy meleg pléd, már van egy sárga, de mindig jól jön az utánpótlás :)
(JYSK)


Bár nagyon szeretem a gyertyákat, de mégis kevés van belőle itthon. Ezek a tömbgyertyák pedig olyanok, mintha kötött anyaggal lennének bevonva, ha csak ránézek, már melegség tölt el :) 
(JYSK)


Mi a hálóban tároljuk a szennyest is, s ez a kis kosárka remekül illene a szobába, erős kivitelezés, nem olyan, mint a mostani... 
(JYSK)


Mondtam már, hogy nagyon szeretem a párnákat? A boltban volt szerencsék megtapogatni ezt a párnát és hát szerelem volt első érintésre. Annyira puha, annyira selymes...maga a mennyország *.*
(JYSK)


Még egy díszpárna, mert ebből sosem elég :D
(H&M Home)


Annak a pár apróságnak bőven elég lenne néhány ilyen polc, lépcsőzetesen (vagy össze-vissza) elhelyezve a falon :) 
(IKEA)


A padló laminált padló lenne, valami ilyesmi színben, a mostani PVC helyett :) 
(DIEGO)


Igaz, hogy nem tudom, hogy hova tenném ezt a komódot, de egy ilyenre akkor is szükség van a hálószobában :) Nem igaz? 
(JYSK)


Nagy álmom egész alakos tükör, amiben tetőtől talpig láthatom magam :) 
(IKEA)

Hogy tetszett ez a bejegyzés? Legyen folytatás?

12 megjegyzés:

  1. Az én szennyestartóm is ilyen és végre, lassan, de alakul a fehér hálószoba.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már nagyon kíváncsi vagyok a végeredményre, lesz majd róla bejegyzés a blogon? :)

      Törlés
  2. Lol! Pont ilyesmin gondolkodtam a napokban... megelőztél! :D (Most hogyan kezdjek el egy ilyen bejegyzés-sorozatot? xD)
    Lenyűgözőek a fehér hálószobák is, viszont az én álom hálószobám, sárgás, bordós és lilás színekben játszik, közel-keleti beütéssel... :) Az a "meet me under the stars" díszpárna baromi jó! :) Kíváncsian várom a többi álmodat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Attól még nyugodtan megcsinálhatod te is :) én kíváncsi vagyok a tiédre is, érdekes a színválasztás, de biztos jól mutat együtt, csináld meg lééééécccciiiii :D

      Törlés
    2. Ok-ok :) hamarosan... (az előzménnyel már kész vagyok ;3)

      Törlés
  3. Ó, te jó ég mennyi szépséges hófehér dolog :) Nekem az ágy, a komód, és a kis tárolók jöhetnének :D bár a nyáron kaptam új ágyat, de akkor is jöhetne :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig régebben nagyon ódzkodtam a fehértől, de annyira jól variálható szín :)

      Törlés
  4. Nálam most pont egy csupa sötét bútorokkal berendezett hálószoba van tervben, amelyről majd mutatok képeket is, ha meglesz :-) Sok vidám textíliával tervezem kombinálni ezt a klasszikus színvilágot, és remélem, hogy minden olyan jól fog kinézni, mint az álmaimban – merthogy mostanában sokszor álmodom ezzel :-D

    VálaszTörlés
  5. Tetszik.
    +Mivel keszitetted ezt a montazst?

    VálaszTörlés