Evernote gyorstalpaló

Orbán Szilvi | november 08, 2013
Imádok szörfölni a neten, s elég sűrűn meg is tetszik valami, amit lementek könyvjelzőbe. Mióta ráakadtam a Pinterestre, a képeket már eleve odamentem le (persze csak ha lehetőség van rá). Azonban mára már nagyon sok könyvjelzőt halmoztam fel, amiket már nagyon nehéz rendszerezni, s az sem egyszerű dolog, ha átszeretném vinni őket egy másik gépre. 
Először Viánál olvastam erről a programról, egyszer egy bejegyzésében megemlítette, hogy ő ezt használja. Kíváncsi lettem és kipróbáltam. Hát mit mondjak, ezentúl még őrültebben és elszántabban fogok könyvjelzőzni :D Itt minden egy helyen van, egy külön alkalmazás segítségével pedig akármelyik gépen elérhetem a jegyzetfüzetemet, hiszen az egész egy online felületen van.

Regisztráció


A regisztrálás nagyon egyszerű, email cím, felhasználónév és jelszó kell hozzá.


Ha ezzel megvagyunk, fenn a nevünk mellett, a fiókbeállításnál beállíthatjuk, hogy milyen nyelven szeretnénk használni a programot. A bal oldali sávban válaszuk ki a 'Personal settings' opciót és ahol bekarikáztam, ott kiválaszhatjuk a nyelvet :)


Máris használhatjuk az Evernote-ot, annyi jegyzetfüzetet hozhatunk létre, amennyit csak szeretnénk, meg is oszthatjuk őket. 

Web Clipper 

Ennek a kiegészítőnek a segítségével lehet egyszerűen "könyvjelzőzni". Kattintsunk a jobb felső sarokra a nevünk melletti kis nyílra. A lenyíló menüből kattintsunk az 'App Center'-re. Ne ijjedjünk meg, a 404-es hibakód fog megjelenni, de nem is ez a lényeg :) Görgessünk le az oldal aljára :) 


Válasszuk ki az 'Evernote Web Clipper'-t, majd válasszuk ki azt a böngészőt, amire telepíteni szeretnénk. 


Ezután nem kell mást tenni, csak követni az utasításokat, de ezt szerintem mindenki meg tudja csinálni :) Ha készen van, a böngészőnkben, jobb oldalt fenn, meg fog jelenni egy elefánt fej, szaggatott vonallal bekeretezve. Ő a mi Web Clipperünk, ezzel tudunk majd könyvjelzőzni, elmenteni képeket, oldalakat, de még cikkeket is. 


Mentés jegyzetfüzetbe

Mint azt már említettem, hogy az Evernote-on belül lehetőségünk van több jegyzetfüzet létrehozására, megkönnyítve ezzel a keresést a jegyzete között. Sőt, mint ahogy a böngészőkben a könyvjelzőknél, külön gyűjtő mappát is létrehozhatunk nekik, de erről egy kicsit később :)
Az a legegyszerűbb, ha már az elején létrehozzuk azokat a jegyzetfüzeteket, amikbe szeretnénk majd könyvjelzőzni. 

Új jegyzetfüzet létrehozásához, nyissuk meg a böngészőnkben az Evernote-ot. A bal oldalsávban kattintsunk a Jegyzetfüzetek fül melletti kis nyílra, így az lenyílik. Kattintsunk az 'Új jegyzetfüzet' feliratra.


Adjunk meg neki egy nekünk tetsző nevet, én a jegyzet2-t választottam az egyszerűség kedvéért. Ha recepteket szeretnénk elmenteni, akkor adjuk neki pl. Receptek nevet, vagy bármi mást, amivel kapcsolatban könyvjelzőzni szoktunk. Mentsük el.


Miután létrehoztuk a jegyzetfüzetet, menjünk vissza arra az oldalra, amit könyvjelzőzni szeretnénk. (Ezt csak most kell megcsinálni, nem kell minden könyvjelzőzéskor, de akár egy ráérősebb pillanatunkban is létrehozhatjuk őket :)) Kattintsunk az elefántunkra, s ott ahol betölti a jegyzetfüzetet, a kis nyíl segítségével válasszuk ki, hogy melyik füzetünkbe szeretnénk elmenteni.


Ezután válasszuk ki, hogy a teljes oldalt, a képet, a cikket vagy az egész URL-t szeretnénk elmenteni. Ismét katt a kivágásra. Ezzel már el is mentettük abba a füzetbe, amibe szeretnénk :) 


Több lehetőség is rendelkezésünkre áll a jegyzetfüzetekkel kapcsolatban, mint pl.:
- átnevezés
- törlés
- beállíthatjuk, hogy ez legyen az alapértelmezett jegyzetfüzetünk, így ez fog megjelenni elsőként, ahova felajánlja a mentést (Tulajdonságok)
- eltávolíthatjuk a Gyűtőből (erről kicsit később)
- megoszthatjuk
- de parancsikont is adhatunk hozzá

Jegyzetfüzet megosztása

Ha meg szeretnénk osztani ismerőseinkkel, kétféleképpen tehetjük meg. De először kattintsunk a 'Share this notebook' feliratra. A következő ablak fog felugrani


Ha ismerősökkel, általunk kiválasztott személyekkel szeretnénk megosztani, akkor válasszuk a 'Share With Individuals' opciót.


Megadhatjuk az e-mail címeket, de akár importálhatjuk a Gmailben szereplő kapcsolatokat is. Megadhatjuk, hogy mit láthatnak, ez lehet az, hogy csak a jegyzeteket láthatják, vagy láthatják az egész tevékenységi listánkat. Beállíthatjuk azt is, hogy anélkül is látható legyen, hogy bejelentkeznének az evernote-ba.
Ha van valami megjegyzésünk, információnk a jegyzetfüzettel kapcsolatban, azt is megírhatjuk.Megosztás.

Ha pedig a weboldalunkon vagy más odlalon szeretnénk megosztani a jegyzeteinket, akkor készíthetünk direktlinket is, amit bemásolva könnyen elérhetővé tehetjük mások számára is.


Ha a 'Másolás'-ra megyünk, automatikusan vágólapra helyezi a linket, s nekünk már csak be kell illesztenünk oda, ahova szeretnénk. Kész.

Parancsikon létrehozása

Ha vannak kiemelt fontosságú jegyzetfüzeteink, folyamatosan láthatóvá tehetjük egy parancsikon létrehozásával. Ehhez válasszuk ki az 'Add shortcut' opciót.



Gyűjtő létrehozása

Ahogy azt fentebb mondottam volt, gyűjtőket is létrehozhatunk, így még jobban kategorizálni tudjuk füzeteinket. Válasszuk ki (szintén a jegyzetfüzet melletti kis nyílra kattintva) a 'Add to Stack' opciót. Ha megvan, felugrik egy ablak, ahol megadhatjuk a gyűjtőnk nevét.



Ezután a jegyzetfüzetünk felett megjelenik a Gyűjtő (én a Jegyzet nevet adtam neki), a képen be is karikáztam.


Ezzel meg is vagyunk, ezzel a módszerrel gyakorlatilag létrehozhatunk kategóriákat és alkategóriákat.

Szerintem ennyi az, amit tudni érdemes az Evernote-tal kapcsolatban, esetleg még van egy másik kiegészítője a Skitch, ha szeretnétek, arról is írhatok pár sort :)

Bárkinek bármilyen kérdése van, sikítson! :)

21 megjegyzés:

  1. Igen, érthető. Köszönjük a leírást. De zavaró hogy nem marad bejelentkezve és ha nem jelentkezek be, akkor nem aktív az ikon. Vagy csak nálam ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem aktív az ikon. De az evernote weboldalán tényleg mindig be kell jelentkezni.

      Törlés
  2. Zseniális bejegyzés, épp aktuális, most szedtem le az Evernote-ot! :) Köszi! :)))

    VálaszTörlés
  3. A kezdeti nehézségeken átlendített ez a szuper bejegyzés, de nincs kedved folytatni a gyorstalpalót? Jónak tűnik ez az evernote, de nem vagyok a helyzet magaslatán a használatát illetően. :) Pedig nagyon igyekszem, de nem látom át.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen folytatom, ha megmondod, hogy mit szeretnél még megtudni róla :) Bármiben szívesen segítek, ha tudom, hogy miben kellene :)

      Törlés
    2. Köszi, hogy ilyen segítőkész vagy. Minél többet bogarászom annál több mindenre jövök rá. Ami még nem tiszta, hogy az adott oldalt hogy lehet már egyből az általam kiválasztott jegyzettömbbe menteni. Mindig meg kell nyitogatnom az evernote-t és ott a "minden jegyzet"-ből szétpakolgatni. A markup használatáról is olvasnék szívesen.

      Törlés
    3. Igazán nincs mit, ha tudok, segítek :)
      Az első kérdésedre már tudom a választ, hamarosan bővíteni fogom vele a bejegyzést ;)
      A második már nem annyira világos, mit értesz markup alatt?

      Törlés
  4. Frissítettem a bejegyzést, egy kicsit részletesebben igyekeztem bemutatni nektek (remélem sikerült...) :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönjük Szilvi a fáradozásodat. Nagyon profi vagy :)
    Nekem ilyen jelenik meg ha elefántra kattintok:
    http://kepfeltoltes.hu/view/131110/markup_www.kepfeltoltes.hu_.png

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nah így már kicsit világosabb :) Azt nem tudom, hogy neked miért így jelenik meg, nekem nem ilyen :) Milyen böngésződ van? Lehet attól is függ, hogy milyen, én Mozillát használok.
      Na de most már tudom, hogy mi az a markup :) Ami Evernote nekem van, ezt nem tartalmazza, hanem ezeket a funkciókat én a Skitch kiegészítővel érem el. Gyakorlatilag ezekkel a könyvjelzőzött képeket tudod szerkeszteni, majd lementeni az Evernote-ba.
      A bal felsővel szöveget tudsz kiemelni az oldalon, a mellette levővel pedig rajzolni tudsz (mint a Paintben). Következő sor bal oldali nyíllal nyilazni tudsz a képen, egy szép nagy nyíl jelenik meg a képen és azt oda húzod, ahova szeretnéd, hogy mutasson. Az "a" betűvel szöveget tudsz írni a képre. A bal alsóval kis jeleket tudsz feltűzni a képre (szám, betű, felkiáltójel, stb.), a mellette levővel pedig ki tudsz takarni részleteket a képről, hogy ne látszódjon.
      Röviden ennyi lenne a markup.
      De hogy neked miért ilyen, azt nem tudom :/ így sajna a használatában sem nagyon tudok segíteni annál jobban, mint amit leírtam ebben a bejegyzésben :)

      Törlés
  6. Köszönöm szépen. Google chrome-t használok, azért lehet hogy másképp jelenik meg nálam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsiságból letöltöttem a Chrome-t és tényleg másképp jelenik meg, mint a Mozillában. Ezt még nekem is tanulmányoznom kell :)

      Törlés
    2. Ennél a böngészőnél pedig úgy tudod más-más jegyzetfüzetbe könyvjelzőzni, hogy a Fájlok alatt rámész a - a te esetedben - Blogokra, s oldalt kijön egy ablak, ahol rákattinthatsz arra a jegyzetfüzetre, amibe menteni szeretnéd az oldalt, majd Mentés.

      Törlés
    3. Igen, nagyon egyszerűen lehet használni. Így menet közben már sok dologra rá is jöttem. Köszönöm szépen hogy megismertetted velem az evernote-t. Tényleg kincset ér. :) És itt ugyanúgy a végtelenségig lehet tárolni a könyvjelzőket? Mennyire stabil ez a dolog? Nem lenne jó egyik nap arra ébredni, hogy elrepültek a könyvjelzőim. :))

      Törlés
    4. Bocsi, hogy csak most válaszolok rá, de én is megerősítésre vártam :)) Szóval, igen, elméletileg a végtelenségig lehet tárolni a könyvjelzőket, szerintem elég stabil hozzá a dolog, remélem nem fog egyhamar eltűnni a lefolyóban az egész, mert már én is rengeteget halmoztam fel, ráadásul néhány blogos jegyzetem is van fenn :)

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Szia!
    Arra esetleg van valami ötleted, hogy egyes oldalakat miért nem enged bejelölni? Ugyanakkor másnál oké, de visszatérve az adott oldalhoz nem történik semmi, ha a kis ikont megnyomom. Nem tudom, érthető-e a gondom...
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, értem, hogy miről van szó, csak nem tudom, hogy ezt miért csinálja :/ Velem még nem fordult ez elő, eddig elmentett minden oldalt, amit el szerettem volna menteni. Esetleg annyit tehetsz, hogy egy külön oldalon megnyitod az evernote-ot és beilleszted egy új jegyzetbe az URL-t.

      Törlés
  9. Szia!
    Már egy ideje használom az evernote-ot a gépemen (tőled tanultam :)), és most letöltöttem az alkalmazást a telefonomra is, de nem nagyon boldogulok vele. Hogy tudnám elérni, hogy a telefonom böngészőjében is ott legyen a kis elefántfej, amivel mindent lementhetek?
    Előre is köszi a segítséget!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Bevallom, hogy bár nekem is okos telóm van, de még nem töltöttem le az Evernote-ot, így egyelőre nem tudok neked ebben segíteni. De pótolom és amint sikerül valamit kitalálni, szólni fogok :) Szerintem egy külön alkalmazást (vagy kiegészítőt) kell hozzá letölteni, de ennek még utána nézek :)

      Törlés