Újabb díj :)

Orbán Szilvi | október 09, 2013
Pedig ma már úgy volt, hogy nem kapcsolom be a gépet, s eltöltök végre egy csendes estét, Ő dolgozik, este 11 lesz, mire hazaér. De valami megmagyarázhatatlan dolog ismét azt sugallta, hogy nyissam fel a laptopot :) Engedtem a kísértésnek, s mikor megnéztem az e-maileket, láttam, hogy ismét díjat kapott a blog, fennállása során már negyedszer (az elsőről itt írtam) :)
Ezúttal Eleanor volt olyan kedves és ajándékozott meg vele, aminek rettentő módon örültem, mert bár korábban is megkaptam, sőt nemsokkal később még egyszer :)) de ugyanúgy iszonyatosan jól esik ez a lelkemnek, hiszen ez mutatja azt, hogy igenis van miért és van kiknek írnom. Mostanában amúgy is sok pozitív visszajelzést kaptam, amit nagyon köszönök mindenkinek, rettentően aranyosak vagytok! ♥
Az a jó egyébként ezekben a díjakban, hogy olyan oldalakat, bloggereker ismerhetünk meg általuk, amiknek még a létezéséről sem tudtunk, én is már sok blogon ragadtam ott így :)

Azonban Eleanor, ha nem haragszol meg, nem küldöm tovább, hiszen már minden kedvenc bloggeremnek elküldtem a múltkor, illetve akiknek elküldeném, ők is már nem egyszer megkapták ezt a díjat, annak pedig nem lenne értelme, hogy elkezdjek blogok után vadászni :)
A kérdésekre viszont szívesen válaszolok, s ha van kedvetek, Ti is válaszolhattok rájuk kommentekben, így egy kicsit én is jobban megismerlek benneteket, Olvasókat :)


1. Miért kezdtél el blogolni? 
Bár nem volt olyan régen, hogy elindítottam a blogot, de már nem tudom megmondani, hogy miért. Talán szerettem volna megosztani másokkal is azokat a dolgokat, amiket megtanultam, megtapasztaltam.

2. Tudja valaki a családodból vagy a barátaid közül, hogy blogot írsz?
Igen, mindenki tudja a családban, a barátaim közül csak egy-két ember tudja :)

3. Mi a jelenlegi kedvenc zenéd?
Sok kedvencem van most, de ha muszáj egyet választanom, akkor az Anima Sound System Wonder c. száma az, amit napjában többször meghallgatok.

4. Hiszel a "szerelem első látásra" dologban?
A fiatalabb énem azt mondaná, hogy igen. Akkoriban nagyon hamar szerelembe estem, de az Ő-vel való kapcsolatom teljesen másképp indult, nála fokozatosan alakult ki minden :)

5.  Mi az a tulajdonság, amit szeretsz magadban?
Ezt mindig nehéz kérdésnek tartottam, viszont ha az lenne a kérdés, hogy mit NEM szeretek magamban, egyáltalán nem kellene ennyit gondolkodnom. Talán azt, hogy képes vagyok mindig pozitívan gondolkodni és hozzáállni dolgokhoz.

6. Ha lehetne 3 kívánságod, mi lenne az?
Minden szerettem legyen egészséges, sosem kelljen semmiben sem szűkölködni, maradjak mindig önmagam.

7. Sok gyerek, kevés, vagy egy sem?
Ha minden körülmény adott lenne, ami a gyerekvállaláshoz kell, akkor azt mondanám, hogy 3. De már kettővel is kiegyeznék :)

8. Kedvenc boutique? Hol vásárolsz szívesen?
Nem szeretek boutiqban (vagy egyszerű vidékiként: butikban) vásárolni, nem szeretem, ha a nyakamba másznak az eladók. Szeretek egyedül nézelődni, próbálgatni, aztán ha valamit nem találok, és segítségre van szükségem, akkor szólok az eladónak :) Inkább a nagyobb üzletekben szeretek bolyongani, vásárolni.

9. Ki a kedvenc bloggered?
A legeslegkedvencebb Eszti, de róla már írtam itt :)

10. Minek tanulsz?/Mit dolgozol?
TB ügyintézőnek tanultam, jelenleg itthon vagyok és az életet tanulom...

11. Mit gondolsz azokról, akik az utcákon élnek?
Velük kapcsolatban vegyesek az érzelmeim. Azokat, akik nem a saját hibájukból kerültek oda, s mindent elkövetnek, hogy kikerüljenek ebből a körből, tisztelem és sajnálom. Azonban azokat, akik azért koldulnak, hogy alkoholt vegyenek és könnyebb nekik ez az élet, nem ítélem el, de nem is támogatom őket. Mindenki előtt ott a választás lehetősége, csak nem mindenki él vele.

Köszönöm még egyszer a díjat Eleanor, igazán megtiszteltél vele :) ♥

1 megjegyzés:

  1. Én köszönöm, hogy elfogadtad, kiposztoltad, és hogy válaszoltál a kérdéseimre! :) ♥
    Imádom a blogodat:).

    VálaszTörlés